Mezőpetri
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küld mailben
Available in:
- hu
- ro
Az E671-es (DN 19) úton, Szatmárnémetitől 53 km-es távolságra, dél-nyugatra fekszik, a Nagykárolyi Homokhát és az Érmellék találkozásánál, Nagykárolytól 12 km-re. Az 1683 lakosú közigazgatási egység két települést foglal magába, községközpont Mezőpetrit és a hozzá tartozó Kisdengeleget (Dindeştiu Mic). A legutóbbi népszámláláskor, a lakosok nagyobb része 47,32%-a magyarnak vallotta magát, 31,49% a németeknek és sváboknak az aránya, míg románnak az itt lakók 11,82%-a vallotta magát.
Mezőpetri települést már 1215-ben említik a Váradi Regestrumban Petus néven, míg 1316-ban már „Mezeu Petri”, azaz a mai néven szerepel. A Kaplony nemzetség birtoka volt, kezdetben a Károlyiakkal rokon Vadai családé. A rokon családok gyakran perelnek érte, a Károlyiak sokáig birtokolnak itt kisebb nagyobb telkeket. Az ő nevükhöz fűződik az itteni 1740-es sváb telepítés is, mikor a környező településekről Károlyi Sándor sváb családokat költöztetett ide. Mezőpetri mindig is a Nagyváradra vezető út mentén feküdt, ezért gyakran esett az átvonuló török, kuruc, labanc hadak prédájául. A Rákóczi féle szabadságharc végén a falu szinte teljesen elnéptelenedett. Ez tette szükségessé a már említett telepítést. 19. századi történelmét a természeti csapások jellemzik, az 1834-es földrengés után 1875-ben nagy tűzvész pusztított a faluban. A fejlődő falut a 20. század sem kímélte, legnagyobb tragédiája az 1945-ös év eleji deportálás, amikor több mint 200 embert hurcoltak el a faluból, közülük pedig többen nem tértek vissza.
A sváb népesség száma a kommunizmus idején a kivándorlások miatt jelentősen lecsökkent, mára ez a folyamat megállt. Az innen elszármazottak legtöbben megtartották házaikat a faluban, és a nyári időszakban visszatérnek ide hosszabb-rövidebb időre.
Jelenlegi életében is legfontosabb foglalkoztatási ágazata a mezőgazdaság, prosperáló mezőgazdasági társulása egyaránt foglalkozik növénytermesztéssel és állattenyésztéssel. A faluban ezen kívül működnek még kisebb kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is. Mezőpetriben működik a TeleFormer regionális oktatóközpont, melyet a szatmárnémeti Crest civil szervezettel közösen hoztak létre, és továbbképzések lebonyolítására nyújt lehetőséget. A község tagja a Nagykároly Környéki Községek Egyesületének, melynek célja a faluturizmus fejlesztése és különböző infrastrukturális fejlesztések megvalósítása.
Legjelentősebb épülete az Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt római katolikus temploma. Az épületet 1786-ban szentelték fel, de az 1834-es földrengéskor jelentős károkat szenvedett, tornya a templomhajóra zuhant. 1875-ben a tűzvészben az 1839-ben helyrehozott temploma leégett, a károkat később kijavítják.
Református templomát 1876-ban építették, többször jelentős felújításra szorult.
Mezőpetri sváb kultúráját igyekszik bemutatni az 1993-ban létesített tájház, a Sváb Múzeum. Egy 1881-ben épített sváb ház és a hozzá tartozó melléképületek, a belső berendezés és a kiállított eszközök mind-mind az itteniek egykori életét próbálják felidézni a látogató számára.
Mezőpetri híres szülötte a nagy tudású nyelvész, Vonház István (1881–1945), aki behatóan foglalkozott a szatmári német telepítéssel, munkája értékes forrásmű ebben a témában. A községháza előtti parkban az utódok emlékoszlopot állítottak tiszteletük jeléül.
Mezőpetri települést már 1215-ben említik a Váradi Regestrumban Petus néven, míg 1316-ban már „Mezeu Petri”, azaz a mai néven szerepel. A Kaplony nemzetség birtoka volt, kezdetben a Károlyiakkal rokon Vadai családé. A rokon családok gyakran perelnek érte, a Károlyiak sokáig birtokolnak itt kisebb nagyobb telkeket. Az ő nevükhöz fűződik az itteni 1740-es sváb telepítés is, mikor a környező településekről Károlyi Sándor sváb családokat költöztetett ide. Mezőpetri mindig is a Nagyváradra vezető út mentén feküdt, ezért gyakran esett az átvonuló török, kuruc, labanc hadak prédájául. A Rákóczi féle szabadságharc végén a falu szinte teljesen elnéptelenedett. Ez tette szükségessé a már említett telepítést. 19. századi történelmét a természeti csapások jellemzik, az 1834-es földrengés után 1875-ben nagy tűzvész pusztított a faluban. A fejlődő falut a 20. század sem kímélte, legnagyobb tragédiája az 1945-ös év eleji deportálás, amikor több mint 200 embert hurcoltak el a faluból, közülük pedig többen nem tértek vissza.
A sváb népesség száma a kommunizmus idején a kivándorlások miatt jelentősen lecsökkent, mára ez a folyamat megállt. Az innen elszármazottak legtöbben megtartották házaikat a faluban, és a nyári időszakban visszatérnek ide hosszabb-rövidebb időre.
Jelenlegi életében is legfontosabb foglalkoztatási ágazata a mezőgazdaság, prosperáló mezőgazdasági társulása egyaránt foglalkozik növénytermesztéssel és állattenyésztéssel. A faluban ezen kívül működnek még kisebb kereskedelmi és vendéglátóipari egységek is. Mezőpetriben működik a TeleFormer regionális oktatóközpont, melyet a szatmárnémeti Crest civil szervezettel közösen hoztak létre, és továbbképzések lebonyolítására nyújt lehetőséget. A község tagja a Nagykároly Környéki Községek Egyesületének, melynek célja a faluturizmus fejlesztése és különböző infrastrukturális fejlesztések megvalósítása.
Legjelentősebb épülete az Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére felszentelt római katolikus temploma. Az épületet 1786-ban szentelték fel, de az 1834-es földrengéskor jelentős károkat szenvedett, tornya a templomhajóra zuhant. 1875-ben a tűzvészben az 1839-ben helyrehozott temploma leégett, a károkat később kijavítják.
Református templomát 1876-ban építették, többször jelentős felújításra szorult.
Mezőpetri sváb kultúráját igyekszik bemutatni az 1993-ban létesített tájház, a Sváb Múzeum. Egy 1881-ben épített sváb ház és a hozzá tartozó melléképületek, a belső berendezés és a kiállított eszközök mind-mind az itteniek egykori életét próbálják felidézni a látogató számára.
Mezőpetri híres szülötte a nagy tudású nyelvész, Vonház István (1881–1945), aki behatóan foglalkozott a szatmári német telepítéssel, munkája értékes forrásmű ebben a témában. A községháza előtti parkban az utódok emlékoszlopot állítottak tiszteletük jeléül.
