Bikszád
Dokumentum eszközök
Nyomtatható verzió
Küld mailben
Available in:
- hu
- ro
Az Avasi-medencében elterülő község, Bikszád, 55 km-re található a megyeszékhelytől, a DN 19, majd a 109K jelzésű úton közelíthető meg, a hozzá legközelebb fekvő város pedig Avasfelsőfalu (Negreşti Oaş - 7km). Végállomása a normál nyomtávú Szatmárnémeti-Bikszád vasútvonalnak, melyet 1906-ban adtak át a forgalomnak, igaz akkor keskeny nyomtávon közlekedtek a szerelvények.
A Lekence, Bikszád, Tartolc patakok által keresztülszelt község három településből áll: Bikszád, a községközpont, Terep (Trip) és Bujánháza (Boineşti), és a teljes község része a 2006-ban 11 közigazgatási egység összefogásával létrehozott Avasi kistérségnek.
Első írásos említése a 1478-ból származik. A falu a meggyesaljai Móric (Morócz) uradalom része volt, a 16. században a Báthoriaké, a következőkben a Lónyay, Rhédey, majd a Wesselényi családé. A 17. században megalapított kolostor a későbbiekben a falu egyik legnagyobb birtokosa lett. A 19. században számos család birtokolt itt területet, köszönhetően annak, hogy egy gyógyfürdő működött a faluban, mely a korabeli írások szerint egész monarchia szerte ismeretes volt, palackozott vizét pedig a világ minden részébe szállították. Vize konyhasós savanyúvíz, ivásra és fürdésre egyaránt javallották. Egy korabeli plakát a „magyar Karlsbad-nak” titulálta. A település fontosságát mutatja az is, hogy 1906-ban megindult a vasúti közlekedés Szatmárnémeti és Bikszád között.
A 20. század a település életét teljesen felbolygatta. Jelentős zsidó lakosságát 1944-ben deportálták, kolostorát 1948-ban, mikor a görög-katolikus vallást betiltották, átadták az ortodox egyháznak, majd rá 6 évre teljesen bezárták. Előbb a bányász szakszervezet kapta meg nyaralónak, majd gyermek tüdőszanatórium működött benne. 1989 tavaszán, visszakapta eredeti kolostor funkcióját és újra megnyitották. Fürdőélete viszont megszűnt, a fürdőt felszámolták, jelenleg helyén felnőtt tüdőszanatórium működik, az egykori villák közül kevés maradt meg, állapotuk leromlott, a régi épületeket átalakították. A több hektáros park, régi fáival még őriz valamit az egykori népszerű üdülőhely hangulatából.
A városias jellegű település lakossága 2774 fő a 2002-es népszámláláskor, amikor a község teljes lakossága 7544 fő volt. A község etnikai megoszlását tekintve 97,78% román nemzetiségűnek vallotta magát, 1,1% cigánynak és 0,53% magyarnak, említésre méltó még a szlovákok aránya 0,51%, akiknek nagy része Bujánházán él.
A mezőgazdasági tevékenysége mellett egykoron jelentős volt a bányászat is, manapság a kisvállalkozások a gazdaság minden szférájában jelen vannak, de mint a legtöbb avasi községben itt is nagyon magas a külföldön dolgozók aránya.
Bikszád legjelentősebb vonzerejét Kolostora jelenti. Az okiratok szerint itt már 1614-ben kolostor ált. A görög-katolikus kolostort 1689-ben alapította a görög nemzetiségű Ézsaijás apát, akit ortodox hitéről görög-katolikusra térítettek. Eddig tisztázatlan körülmények között 1701-ben megölték, a kolostort kirabolták és felgyújtották 1759-ben a munkácsi püspök bazilita szerzeteseket küldött, és 1769-ben felépült a mai is álló templom a hívek adakozásából. 1771-ben szentelték fel Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére. A tornyát a 20. században illesztették hozzá. Szatmár megye leglátogatottabb zarándokhelye, csodatévő Mária ikonja sok embert vonz bajaik megoldásának reményében.
A település másik ortodox temploma 1881-ben épült. Református templomát 1952-ben építették.
A Lekence, Bikszád, Tartolc patakok által keresztülszelt község három településből áll: Bikszád, a községközpont, Terep (Trip) és Bujánháza (Boineşti), és a teljes község része a 2006-ban 11 közigazgatási egység összefogásával létrehozott Avasi kistérségnek.
Első írásos említése a 1478-ból származik. A falu a meggyesaljai Móric (Morócz) uradalom része volt, a 16. században a Báthoriaké, a következőkben a Lónyay, Rhédey, majd a Wesselényi családé. A 17. században megalapított kolostor a későbbiekben a falu egyik legnagyobb birtokosa lett. A 19. században számos család birtokolt itt területet, köszönhetően annak, hogy egy gyógyfürdő működött a faluban, mely a korabeli írások szerint egész monarchia szerte ismeretes volt, palackozott vizét pedig a világ minden részébe szállították. Vize konyhasós savanyúvíz, ivásra és fürdésre egyaránt javallották. Egy korabeli plakát a „magyar Karlsbad-nak” titulálta. A település fontosságát mutatja az is, hogy 1906-ban megindult a vasúti közlekedés Szatmárnémeti és Bikszád között.
A 20. század a település életét teljesen felbolygatta. Jelentős zsidó lakosságát 1944-ben deportálták, kolostorát 1948-ban, mikor a görög-katolikus vallást betiltották, átadták az ortodox egyháznak, majd rá 6 évre teljesen bezárták. Előbb a bányász szakszervezet kapta meg nyaralónak, majd gyermek tüdőszanatórium működött benne. 1989 tavaszán, visszakapta eredeti kolostor funkcióját és újra megnyitották. Fürdőélete viszont megszűnt, a fürdőt felszámolták, jelenleg helyén felnőtt tüdőszanatórium működik, az egykori villák közül kevés maradt meg, állapotuk leromlott, a régi épületeket átalakították. A több hektáros park, régi fáival még őriz valamit az egykori népszerű üdülőhely hangulatából.
A városias jellegű település lakossága 2774 fő a 2002-es népszámláláskor, amikor a község teljes lakossága 7544 fő volt. A község etnikai megoszlását tekintve 97,78% román nemzetiségűnek vallotta magát, 1,1% cigánynak és 0,53% magyarnak, említésre méltó még a szlovákok aránya 0,51%, akiknek nagy része Bujánházán él.
A mezőgazdasági tevékenysége mellett egykoron jelentős volt a bányászat is, manapság a kisvállalkozások a gazdaság minden szférájában jelen vannak, de mint a legtöbb avasi községben itt is nagyon magas a külföldön dolgozók aránya.
Bikszád legjelentősebb vonzerejét Kolostora jelenti. Az okiratok szerint itt már 1614-ben kolostor ált. A görög-katolikus kolostort 1689-ben alapította a görög nemzetiségű Ézsaijás apát, akit ortodox hitéről görög-katolikusra térítettek. Eddig tisztázatlan körülmények között 1701-ben megölték, a kolostort kirabolták és felgyújtották 1759-ben a munkácsi püspök bazilita szerzeteseket küldött, és 1769-ben felépült a mai is álló templom a hívek adakozásából. 1771-ben szentelték fel Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére. A tornyát a 20. században illesztették hozzá. Szatmár megye leglátogatottabb zarándokhelye, csodatévő Mária ikonja sok embert vonz bajaik megoldásának reményében.
A település másik ortodox temploma 1881-ben épült. Református templomát 1952-ben építették.
